Nos, eltelt egy kis idő az előző bejegyzésem óta, pörögtek ám az események, egyik dolog jött a másik után.

Szépen lassan kezdek belerázódni ebbe az értékesítősdibe. Már nem gyomorgörccssel veszem fel a telefont, bár néhány telefonálótól ideggörcsöt kapok, az tény és való. És nem is úgy megyek be reggel, még reggel nyolcra sem, hogy nagy duzzogva nekivágok a napnak, hanem tök jó érzés bemenni, jól érzem magam. Gondolom köszönhető ez annak is, hogy akikkel dolgozunk, nincs ki mind a négy kerekük, természetesen a szó legjobb értelmében. :D

Na de kezdjük is rögtön az elején. Első nap lebattyogtam a kis hátizsákommal, díszmagyarban szépen elegánsan felöltözve az irodába, ahol az értékesítés mennyei művészete zajlik. Itt a munkánk annyiból áll, hogy innen értékesítjük a szobákat (három hotelben is), árajánlatokat készítünk, tartjuk a kapcsolatot a vendégekkel/megrendelőkkel, némelyik elég gyökér buta idióta nehéz eset. Volt egy kedves vendég, aki betelefonált, hogy nem-e tudnám neki kapcsolni a Flóra Hotelt. Igen, az egy másik hotel. Mintha Pepsit innék egy Coca Cola reklámban. Idiota.

Van pár igen érdekes figura, még az e-mailek között is, amiken jól elszórakozunk ott a lyányokkal. Igen, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy elég erős nőuralom van az irodában. Legoptimálisabb esetben 4/3 arányban a hölgyeményeké a diadal, de nagyon ritka a három kandúr jelenléte. (Meg ők nem is értékesítők igazából).

Reggel az első 1-2 óra igen nehézkesen indul be, akkor érzékelhető a korai időpont, mindenki a túlélésre játszik, de amint 10 órát üt az óra, diadalittas önfeledt móka és kacagás veszi kezdetét az irodában. Akkor már kicsit oldottabb a hangulat, és nekem sem az az érzésem, hogy úristen mikor lesz már fél öt. Persze nem csak röhögünk ám egész nap odabent (ahjj de jó is lenne), hanem pörögnek a klaviatúrák, csörögnek a telefonok pittyeg a sok számológép. Egyszóval elég pörgős napokban van szerencsénk. Néha becsúszik persze egy-egy lightosabb nap, ilyenkor hálát kell adni az égnek minden egyes nyugis másodpercért.

Így megjegyzésként szeretnék üzenni az összes drága kedves matematika tanáromnak, középiskolától kezdve mind a két főiskolával bezárólag, amelyen volt szerencsém a hallgatói élet színvonalát a csillagos égig emelni, hogy habár tegyük hozzá, hogy még csak harmadik hete dolgozom az értékesítésen, még egy darab vendég sem kérte, hogy deriváljam le, és egyik szobát sem kellett integrálni. Sőt, még egy gúla sem jött be, hogy számoljam már ki a felszínét. (Apropó mi a szar az a gúla?)

Bár jogos, azt említsük meg, hogy múlt héten betelefonált egy logaritmus, és kereste a binomális együtthatóját.

Szóval ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy annyi baromságot, amit az iskolapadban hallottam, sehol máshol nem fogok, erre a nyakamat ráteszem. Mondjuk a néni, aki nem tudta megállítani, hogy hány éves a két gyermeke, és úgy akart szobát foglalni azért vetekszik ezzel.

Az első telefonálásom is megér egy külön bejegyzést. Első nap történt. Van Regin és rajtam kívül egy harmadik gyakornok is, Martina. Ő felvette a telefont, majd egy német bácsi szólalt meg. Ekkor átadta nekem a telefont, és amit mi ott leműveltünk a telefonban... Még ő is leizzadt. Én szerintem a kiszáradás szélén táncoltam már, hálistennek egy török bácsi volt a vonalban, aki elég fura némettel kommunikált. Nem baj, hogy nem értettem semmit, amit mondott, mert autópályán száguldott kocsival, de legalább még el is harapta a végét. A hangom ezután, (innen ismét csókoltatom a matektanárjaimat!) mint egy aszimptotához konvergáló arcus tangens függvény (=elakadt). Miután harmadjára lebetűztettem vele a nevét, már ő is nevetett, én annyira nem. Hehe. He. Majd kiderült, hogy ő egy órán belül Egerben van, és kéne neki szoba. Erre azután derült fény, hogy megkérdeztem a FOGLALÁSI számát, és ő volt olyan kedves, és elmondta nekem a telefonszámát. Na mindegy. Aznap még egy angol telefon várt rám, úgy tűnik a magyarokat meghagyták későbbre.

A következő napokban már kicsit gördülékenyebben ment a telefonálgatás, már mind három nyelven sziporkáztam (nem). Megkaptam az első Tisztelt Molnár Gergő! című levelemet is, amire büszkébb voltam, mint egy marketing kettesre! (Ha már itt tartunk, még mindig nem tudom, az milyen érzés lehet, mivel szintén visszahívtak a következő fordulóra. Már kezdem magam úgy érezni, mint az X-Faktorban, hogy mindig bejutok a következő körbe...). Nos, mozgalmas egy három hét áll mögöttem, lassan rájövök a dolgok nyitjára, egyre több mindent meg tudok már csinálni, és még mindig nem vittem csődbe a szállodát! Talán ez az egy dolog az, ami a legmeglepőbb :) :D .

Egy szónak is száz a vége (vagy fordítva), a kollégák jó fejek, segítőkészek, vevők a hülyeségre. A hangulat jó, a munka jó, van hülye vendég, aranyos vendég, kevésbé aranyos, de még mindig nem olyan hülye vendég, mint a hülye vendég. Egyszóval ezerféle emberrel vagyok kapcsolatban egy nap folyamán, és ezek azok a dolgok, ami nekem a BGF-es tanulmányaim alatt az eszembe jutott, hogy ezek nekem egy könyvelőként vagy bankárként hiányoznának. Nekem erre van szükségem, minél több emberrel találkozni, megismerkedni, még ha csak másodpercek erejéig is. (csókoltatom a pesti kolóniát, ha van valaki olyan elvetemült, valamint aki annyira ráér, hogy olvassa az értelmetlen irományaimat :$).

Tetszik eddig nagyon, nem bántam meg, hogy végül is ide jelentkeztem. Igyekszem kicsit gyakrabban írogatni! :$

Adios!